A magyarországi kurultaj szervezésének előkészületei


Bíró András Zsolt, a Baranta Szövetség képviselői, Kunszentmiklós város polgármestere, a Magyarországi Harcművészetek Össz-szövetségének képviselői 2007. december 10-én kinyilvánították abbéli szándékukat, hogy a korábban együtt élő két magyar néprész magyarországi találkozóját a kunszentmiklósi Bösztörpusztán közös szervezéssel valósítanák meg, a rendezvényhez szükséges anyagi- és emberi erőforrások előteremtéséhez közös munkacsoportot hoznak létre. A kurultaj előkészítésébe rövidesen a Magyarok Világszövetsége is bekapcsolódott. A kezdeményezéshez csatlakozó önálló jogi személyként működő egyesületek, szervezetek, önkormányzatok közösen pályáznak, keresnek támogatókat a kurultaj megvalósításához.


A Magyar-Madjar KURULTAJ magyarországi megszervezésére nem csupán egyszeri alkalomként kell tekinteni. Kazakisztánban élő testvéreinkkel a továbbiakban már rendszeresek lesznek a találkozások. Ma már az is egyre inkább biztosnak tűnik, hogy nemcsak Kazakisztánból, de Baskíriából, Türkmenisztánból is képviselteti magukat a Madjar törzsből származó csoportok. A kint élő madjarok nagy örömmel vették, hogy idehaza is megindult a kurultaj szervezése.


Elképzelhető, hogy a madjarok az előzetesen beharangozott 18 fős küldöttséget jóval meghaladó számban szeretnének a kurultajon résztvenni. A környező országokban lévő Baranta egyesületek kifejezték abbéli szándékukat, hogy minden csapatuk képviselteti magát a magyarok ezen régi hagyományokra építő találkozóján. A Baranta testvérszervezete a MAG minden területen támogatja a szervezőmunkát. A magyarországi harcművészeti élet kiemelkedő képviselői és tanítványai szintén mindent megtesznek a találkozás sikeréhez. A Magyarok Világszövetségén keresztül a világ öt kontinensén élő magyar közösségek fejezték ki abbéli óhajukat, hogy együtt ünnepelhessenek testvéreikkel.


Itt az ideje, hogy a magyarság, a madjarság, a madzsarság stb. és testvérnépeik /ujgurok, baskírok, kazakok stb./ a régi hagyományokra alapozva közelítsenek egymáshoz.


A jelenlegi találkozó elsődleges célja, hogy a legújabb tudományos eredményeknek hangot adjon /Az Y koromoszóma vizsgálatok alapján a kazakisztáni madjar törzs (torgaji magyarok) genetikai állományához a legközelebb a magyarországi magyarság áll./. Kunszentmiklós nemcsak egy egyszeri találkozót rendezhet meg, de akár a világban élő magyarság és testvérnépeinek évente /kétévente/ megrendezendő találkozásának is helyet adhat. A találkozás nemcsak feladatokat ró a településre, hanem kapcsolatokat, barátságokat és ismertséget jelent. Mindez jól hasznosíthatóvá válik a település gazdasági-, a turisztikai- és a kulturális fejlesztésében. A rendezvény igazi „nagyközönség” program. Széles sajtó – és médiaháttér tudósít hetente már az előkészületekről is. A magyarországi harcművészeti-, sport-, kulturális-, művészeti-, politikai-, és gazdasági élet jeles képviselői vesznek részt a rendezvényen.


Oldal tetejére



Belépés

Véletlen képek

Keresés