Bemutatták a Kurultaj 2008 - Az új szövetség című dokumentumfilmet
December 12-én este 18.00 órakor a Puskin Moziban bemutatták a Falcon Film legújabb dokumentumfilmjét. Bán István rendező és Varga Zoltán producer az ősbemutatón négyszáz díszvendég előtt mondott köszönetet azoknak a szervezőknek, rendezőknek, résztvevőknek, akik a film létrehozásában és egy új magyar jövő elindításában fontos szerepet játszottak.
A magyarok valódi lelkiségét bemutató új film megjelenésére már hónapok óta tízezrek vártak. A Kurultaj sikerére jellemző, hogy az előzetes eladási adatok alapján már az ünnepek előtt elfogy az első kiadás minden egyes darabja.
Varga Zoltán elmondása szerint a legnehezebb feladat az volt, hogy a film képes legyen visszaadni a Kurultaj lelki élményét a nézőknek.
Az új évre elkészül a több mint két órás film rövidített tévé változata is, amely márciusban már megtekinthető lesz a Kárpát-medencei magyar televíziókban.
A rendezvény szervezőbizottságát vezető Vukics Ferenc a „turáni átok" végét és egy egységes Magyarország előképét látta meg a példa nélküli összefogásban. A társelnöki feladatot ellátó Bíró András Zsolt szerint a tudomány, a lelkes hazaszeretet, és a hagyományőrzés együttműködésének eddig példa nélkül álló sikerének lehettünk tanúi.
A film, a kísérő fotókiállítás és előadássorozat végigjárja az országot, hogy minél több érdeklődőhöz eljuthasson a magyar összefogás híre - és minél többen tudjanak eljönni a 2009 nyarán, augusztus 9-én megrendezendő következő Magyarok Országos Gyűlése és Vására néven meghirdetett eseményre.
2010 re teljesül ki nemzetközi összefogássá a 24 magyar hagyományú testvérnépet egybehívó Nagy Kurultajon a Magyarok Szövetsége. További tudnivalók a filmről: www.falconfilm.hu