A Kurultajról
A honlap látogatottságán látom (naponta több mint 5 ezer látogató nézi meg a honlapot), hogy a Kurultaj elmúltával is nagy az érdeklődés. Igyekszem minél több információt, képet, videót feltenni, ehhez kérem a rendezvény látogatóinak segítségét is.
Először is mindenki figyelmébe ajánlom a vendégkönyvet.
Azoknak is, akik kíváncsiak a látogatók véleményére, és azoknak is, akik a sajátjukat szeretnék megosztani másokkal.
Kik azok a madjarok és mi az a Kurultaj?
Egy évvel ezelőtt még csak néhány kivételes ember hallott Magyarországon a madjarokról. Azóta egyre többen csodálkoznak rá, hogy él Kazakisztánban - Kazahsztán, kazah kifejezéseket a Szovjetunió fennállása idején az oroszoktól vettük át, helytelenül - egy madjar (ejtsd magyar) nevű törzs, amelynek ősi mondái hasonlóak a mieinkkel, és most már genetikailag is bizonyítottan a rokonaink.
„A hajdúk nagyon nagy harcosok voltak…”
Rendszerint intézményi emlőkön nevelkedett történelemszemléletünk hiányosságaira manapság egyre több alkalommal döbbenünk rá. Lassan a tudósok is kezdik megérteni, hogy a népemlékezet legalább olyan fontos kutatási terület, mint a könyvek vagy a cserepek. A szerves műveltséget kutató ember számára egyértelmű, hogy a népemlékezet olyan történelmi nyomokat őriz meg, amely valóságosan megérintett egy népet fejlődése során.
A madjarnak nem lehet parancsolni…
„Akárhogy hozza is a sors, a madjarnak nem lehet parancsolni…” Torgaji szólásmondás
Kazakisztáni madjar testvéreinknél járva akarva-akaratlanul is a hasonlóságokat kerestük a két nép között. Határtalan izgalommal fogadtunk minden olyan hírt, mondát, szót vagy szokást, amiben a legapróbb hasonlóságot ki lehetett mutatni. Ilyen alkalmakkor persze a legszebb pillanat az új hasonlóság „felfedezése”, egymás közötti megosztása volt mind útitársainkkal, mind vendéglátóinkkal.