Tudnivalók a résztvevőknek
Az első színtér – a történelmi tábor
A részvétel feltételei:
- a résztvevőknek augusztus 8-án pénteken 12 órakor már el kell érni a készenléti állapotot: a csapat, közösség jurtájának vagy történelmi sátrának állnia kell és a résztvevőknek, hadrendben, magyar viseletbe felöltözve a sorakozón meg kell jelenniük
- a történelmi táborban mindenkinek (harcosok, táncosok, dobosok) kötelező a magyar viselet. A kurultaj a magyar identitást nyíltan felvállaló emberek találkozója. Nem törekszünk egyetlen adott adott történelmi kor megjelenítésére. A résztvevők történelmi viseletben, népviseletben, magyar viseletben hajtják végre a tisztelgő történelmi mozzanat során a feladataikat. A történelmi élőkép elsősorban a két magyar népcsoport azon korszakának szeretne emléket állítani, amikor /mintegy 1500 éve/ még együtt éltünk. A rendezvényen ajánlottak a szkíta-, hun-, várkony- /avar/, türk-, hazatalálás /honfoglalás/ időszaki öltözetek, az ősi jegyeket is magukon hordó népviseletek. Közép-ázsiai testvérnépek öltözetei mellett a X.- XVI. sz. magyar katonai viseletei, a magyar viseletek jelenhetnek meg (a márkajelzéses ruhákat, felszereléseket lehetőleg kerüljük). A történelmi filmek forgatásán a történelmi élőképekben szereplő részvevők vesznek részt.
- a résztvevőknek kötelezően vasárnap estig maradniuk kell
Aki ezeket a feltételeket nem tudja bevállalni, azokat szívesen látjuk - a nézők között.
A résztvevői jelentkezések lezárultak, újabb jelentkezéseket már nem fogadunk.
A kommunális berendezések augusztus 6. szerdán 8-tól állni fognak, de a csapatok a jurták, sátrak telepítését csak csütörtökön reggel kezdhetik meg.
A táborban a férfiaknak kb. 10 db hideg, a nőknek 6 db meleg vizes zuhanyozó és 12 db mobil WC áll rendelkezésére.
Alapvetően a szállás helyszíne a tábor. Akinek komoly egészségügyi probléma miatt nem felel meg a tábori elhelyezés, kérjük jelezze ezt.
A táborban a teljes család, a gyermekek, feleségek is helyet és szerepet kapnak, őket is szeretettel várjuk, szintén magyar viseletben.
A Kurultaj alapvetően egy magyar országgyűlés, ahova mindenki azért jön, mert úgy érzi, hogy ott a helye. A megjelenésért és részvételért így fellépési díjat természetesen senkinek nem fizetünk.
A résztvevőknek alapvetően önellátásra kell berendezkedniük. Főzésre 1 kijelölt tűzrakóhely lesz, ahol bográcsban főzésre van lehetőség. Előfordulhat, hogy lesz központi étkezés, de a lelátó és színpad megépíttetése, a kommunális berendezések felállítása, a tűzoltói, rendőrségi, orvosi biztosítás, a villamos berendezések működtetése, stb. olyan nagy költségeket emésztenek fel, hogy egy ilyen - belépődíj nélküli - hatalmas rendezvény nem bírná el még a résztvevők ellátásának fedezését is.
Ha viszont van olyan csapat, amely több lóval és lovassal rendelkezik, de nincs pénze a helyszínre való eljutásra, az jelezze, és mi segítünk a szükséges összeg előteremtésében.
Kérjük a csapatokat, hogy számolják össze a költségeiket, amelyekbe a helyszínre való utazás és a csapat ellátása fog kerülni. Mivel ők ezzel támogatják a Kurultajt, így ők a honlapon fel lesznek tüntetve támogatóként.
A Kurultajon forgató Falcon film jelezte, hogy örülnének, ha a résztvevők nagy része maradni tudna a hétfői napon is, mert a filmesek szeretnének történelmi filmekhez felvételeket készíteni. Ezeket a - főképpen - csatajeleneteket filmbetétként szeretnék használni a jövőben készülő különböző történelmi filmekhez. Akinek lenne kedve ezeken a filmfelvételeken szerepelni, és meg tudja oldani, hogy maradjon egy nappal tovább, kérjük jelezze.
A kazakisztáni madjarok péntek este érkeznek a táborba. Nagy valószínűséggel a szombati és vasárnapi ebéd egy közös lakoma lesz, a többi étkezés esetében - péntek vacsora, szombat reggeli és vacsora, vasárnap reggeli és vacsora – lehetőség van arra, hogy a madjarok a nemzetségfők vendégségét élvezhessék. Ezért kérjük, hogy akik meg szeretnék hívni őket magukhoz, jelezzék nekünk időben.
Második színtér - a magyar szakmai nap
I. kategória – őstermelők, csontkovácsok, népi mesterségeket űzők, népi iparművészek, magyar oktatási intézmények, művelődéssel, állattartással, növénytermesztéssel, biogazdálkodással, magyar tájgazdálkodással foglalkozó szakemberek, szervezetek, alapítványok, népfőiskolák, stb
Kérünk mindenkit, aki ismer olyanokat, akik hagyományőrzés, -ápolás terén maradandót alkottak, hívja fel rá a figyelmünket, hogy meghívhassuk őket. Szeretnénk, ha ezeken a szakmai standokon a rendezvény látogatói megtalálnának minden olyan magyar tartalmat, ami eddig hiányzott az életükből.
II. kategória – árusítással is foglalkozó népi iparművészek, mesterek
Azok a személyek, aki vállalják, hogy a gyermekekkel és felnőtt látogatókkal foglalkoznak is, megtanítják őket mesterségük alapfogásaira, naponta legalább 3 órában alkalomszerűen foglalkoznak a látogatókkal, azok ingyen állíthatják fel standjaikat a Kurultajon. Ha Ön is szeretne ott lenni, kérjük jelezze itt, az árusított termékeket és a stand méretét is megjelölve.
III. kategória – azok az árusok, akik foglalkoztatást nem vállalnak, a Kurultaj területén helypénzt kell fizessenek, ami a stand méretétől függ (kivételt képeznek azok a kereskedők, akik támogatták a 2007-es Kurultajra való kiutazást, vagy a 2008-as Kurultajt valamilyen formában korábban segítették) Ha Ön is szeretne ott lenni, kérjük jelezze itt, az árusított termékeket és a stand méretét is megjelölve.
Oldal tetejére